2014. június 19.

Csináld azt, amit én!

A kiképzőknek érdemes figyelemmel követni az ELTE-MTA Családi Kutya Program tanulással foglalkozó vizsgálatait. Az utóbbi években a kutatók olyan módszert dolgoztak ki, ami alapján a kutyák összetett és látványos feladatokat hajtanak végre a gazda viselkedésének utánzásával.  
A kutyák nagyon jó megfigyelők és hatékonyan tanulnak a társaiktól is, nem véletlen, hogy a pásztorok, juhászok tapasztalt felnőttek mellé osztják be a növendékeket. Az iskolai kiképzésekben viszont még csak most kezd elterjedni a „Do as I do!” (Csináld, amit én!) módszer. Mivel újdonságról van szó, érdemes megvizsgálni, mivel nyújt többet vagy mást, mint a szokásos kiképzési módszerek.
Claudia Fugazza és Miklósi Ádám ’Do as I do!’-ban és klikker tréningben egyaránt jártas gazdákat vont be a vizsgálatába. Kiderült, hogy akárcsak az embereknél, a kutyáknál is eredményesebb az utánzás, ha a feladat bonyolult, például egy szekrényt kell kinyitni és az ott talált tárgyat kivenni. Egyszerű feladatoknál viszont (például egy palack felborításakor) a „próba-szerencse” tanulás vagy a viselkedésformálás ugyanolyan hatékony. Ennek ellenére a ’Do as I do’ nem helyettesítheti az egyéni tanuláson alapuló módszereket, például azért sem, mert sok feladat nem utánozható. Bizonyos esetekben viszont hasznos és nem utolsósorban szórakoztató kiegészítést jelent a kiképzés során.

Fugazza& Miklósi, 2014 AABS


a kutya 2014/5