2012. március 2.

Újabb érvek a kutya dél-kínai eredete mellett


A régészek és a genetikusok egyaránt vitatkoznak arról, hol és mikor történt a kutya háziasítása. A korai leleteket nehéz megkülönböztetni a farkasokétól, a genetikai eredményeket pedig erősen befolyásolja, hogyan gyűjtötték a vizsgálatba bevont alanyokat, és milyen vonatkoztatási pontokat használnak. A molekuláris módszerek azonban jelentősen fejlődtek, és ma már egyre átfogóbban vizsgálják, hogyan különbözik a farkas és egyes kutyafajták örökítőanyaga egymástól. Ebből lehet ugyanis következtetni a kutya eredetére. Minél változatosabb az egy élőhelyről begyűjtött örökítőanyag, annál valószínűbb, hogy ott volt a kutyák bölcsője. Egy amerikai kutatócsoport ezt a helyet – a sejtmagban lévő örökítőanyag számos pontjának elemzésével a Közel-Keletre helyezte (vonHoldt et al., 2010). Svéd és kínai kutatók viszont - 2002-ben a mitokondrium sejtszervecske, 2012-ben az Y kromoszóma vizsgálata alapján is - azt állítják, hogy a kutyák a Jangce folyó legdélebbi folyásánál váltak el az ősi farkastól (Ding et al., 2012). Szerintük a mitokondrium vizsgálata sem igazolja a távol-keleti eredetet – noha kialakulásuk után biztosan nagyon hamar eljutottak a kutyák oda is (Ardalan et al., 2011).
A képet tovább bonyolítja, hogy korai kutyafosszíliák még sosem kerültek elő Dél-Kínából – igaz, senki sem kereste őket -, ráadásul könnyen lehet, hogy a háziasítás olyan helyen történt, ahol mára már lecsökkent a genetikai változatosság, vagyis a mai leszármazottak vizsgálata valójában nem sokat árul el a több mint tízezer évvel ezelőtti időszakról. Célszerű (lenne) az ősi fosszíliákat is bevonni a genetikai vizsgálatokba, és minél több részletet vizsgálni a teljes örökítőanyagból, mert az Y kromoszóma meglehetősen konzervatív, vagyis nem sokat változott az elmúlt évezredek alatt.
Kutya Szövetség 2012/3

No wonder that the debate between archeologists and geneticists on dog’s origin seems to be endless. Early dog fossils are very difficult to set apart from wolf remains, and the genetical analysis is heavily influenced by the methods scientists apply when selecting subjects and reference points. However, as methods and technologies develop, scientists find new ways to distinguish the genome of different breeds of dogs and wolves. They do so to find out where and when the dog actually appeared. The more diverse genetic samples are from a given location, the higher the chance that the ancestor of today’s dogs lived there. In 2010, by analysing certain sections of the dog’s DNA, scientists pinpointed the dog’s origin to the Middle EastOther colleagues however argue that the examination of the chromosome Y helped them to conclude that Asia South of Yangtze River was the principle and possibly sole region of wolf domestication. The fact that no early dog fossils had been found in South-China does not help to settle the debate. Scientists now seek for further fossil evidence and analyise other section of dog DNA (Nature, vonHoldt et al., 2010)